Mostanában haza járok Balatonfűzfőre, mert itt a nyár és hiányoznak az otthoni barátaim na meg a házunk. Egy ilyen kisvárosban viszont teljesen más az élet mindennapi ritmusa, mint a multikultúrális fővárosban. Itt mindenki sokkal kedvesebb és segítőkészebb a másik emberrel, mert látásból azért ismerik egymást a helyi lakosok.

A múlt héten be kellett mennem Veszprémbe bevásárolni néhány olyan hétköznapi árucikket, amit Fűzfőn sokkal nehezebb vagy körülményesebb beszerezni. Hazafelé a buszpályaudvaron találkoztam a régi óvodai dadusommal: Boriska nénivel. Beszélgettünk egymással és együtt utaztunk haza a helyközi buszon. Boriska néni kissé hitetlenkedve vette tudomásul, hogy milyen gyorsan elszaladtak az évek és én már 37 éves elmúltam és Budapesten dolgozom.

Hiszen nemrég még óvodába jártam és egyszámjegyű életkorral rendelkeztem...(Valóban, no comment, emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna...)

Mikor Fűzfőre értünk felajánlotta, hogy segít leszállni a buszról, mert látta a sok csomagomat. Ezt persze örömmel elfogadtam és megköszöntem, mert utálok cipekedni és így a busz lépcsőjén se kellett lebalettoznom. De, ami ezután jött az engem is erősen meglepett, mert amikor szerettem volna visszakérni a szatyromat, Boriska néni határozottan közölte velem, hogy ő bizony elviszi azt egészen a kapunkig...

(Hál' Istennek nem lakunk messze a buszmegállótól, mert különben tuti elsüllyedtem volna!!!) Ez a jószívű/kedves    segítőkész magatartás elég kényelmetlenül érintett és azt hiszem, kissé elpirultam...

Tudom, hogy a drága Dadus szívből segített nekem, nu de azért már akkor is olyan ciki ez a helyzet hiszen a néni sokkal idősebb nálam, én pedig életerős férfi volnék, még ha kissé defektes gumabroncsaim vannak :))

Miközben a Dadus fürgén loholt előttem a szatyraival illetve az én reklámtáskámmal felpakolva - még beszélgetett egy másik helybéli asszonykával is - én azon morfondíroztam: "vajon hány éves lehet most a Boriska néni"... De nem tudtam megállapítani a valós életkorát, ezért gyorsan nyugtáztam magamban, hogy biztosan a századik éve felé közelít :) Nincs mese így biztosan nem tévedek - gondoltam.

Azonban kénytelen voltam őszintén elismerni azt is, hogy egy igazi Dadus mindig Dadus marad a szívében, legyen akárhány éves. Mert ott segít a (kis)gyerekeknek ahol tud és szerettel gondoskodik róluk, még akkor is ha időközben a régi óvodások már 37 éves felnőttekké váltak...