Mottó: Teljes szívből hálás vagyok mindenért, ami megjelenik az életemben.

Vasárnap reggelre két fontos és emlékezetes álmom volt. Az elsőben visszatértem Pápára a gimnáziumi éveim helyszínére.

Álmomban a mostani kék Opel Astrámmal - immár felnőttként -  leparkoltam a Március 15-e téren. Majd sietősen elgyalogoltam a volt fiú kollégiumhoz és beléptem az épület hatalmas - jól ismert - szárnyas kapuján. 

Miután elhaladtam az ódon portásfülke mellett beléptem a régi szobámba, ahol kinyitottam a szürke beépített szekrényem ajtaját. Gyorsan összepakoltam a cuccaimat és "kiköltöztettem" magam a kollégiumból. A parkolóban beraktam a kék IKEA-s zsákokat a csomagtartóba, majd olyan gyorsan kihajtottam a térről és magából a városból is, ahogy csak lehetett.

A következő - második - álmomban fel kellett szállnom egy lanovkára. Miután bezáródott az ajtó, a kabin komótosan elindult a drótkötélpályán. Az utazás alatt a kék eget és a szelíden hullámzó tengert csodáltam. A szépséges tájtól lenyűgözve tátott szájjal bámultam ki az ablakon. Kis idő múlva azt éreztem, hogy a kabinom hirtelen döccen egy hatalmasat és egy ismeretlen, hatalmas szerkezet áttette a kabint egy másik pályára, ami teljesen máshová vezetett, mint amire eredetileg számítottam és "jegyet váltottam". 

A hatalmas döccenés nagyon megijesztett, de a mellettem ülő segítő közölte velem, hogy maradjak nyugodt, mert minden a legnagyobb rendben van (Isteni Rendben). Később a kabin megérkezett egy fényes, 19. századi stílusú végállomásra, ahol ismeretlen cilinderes urak és gyönyörű fodros ruhákat viselő finom hölgyek vártak ránk. Amikor segítőmmel kiszálltunk a kabinból az emberek vidáman ünnepeltek bennünket. A Terem hatalmas ablakain át ömlött be a fény, minden tiszta, békés és nemes volt. Olyan, mint abban a 19. századi Verne regényben, amiben a hősök a holdra utaznak.

Egyértelmű, hogy az első álmomban elhagytam a múltat az összes korlátozó komplexusával, hiedelmével és félelmével együtt, míg a másodikban teljesen világos, hogy vágányt váltott a sorsom akkor, amikor a lanovka döccent egy nagyot és egy új - még számomra is ismeretlen - pályán felfelé haladt tovább...

Hogy mi jön most? Higgyétek el, hogy tényleg nem tudom, de tudati és lelki értelemben teljesen nyitott vagyok rá... Türelem rózsát terem, ahogy a mondás tartja. Én pedig mostantól még jobban figyelek, mint eddig és türelmes vagyok (mást úgysem tehetek).

Reggel, miután felkeltem, komótosan összeszedtem magam és lejöttem a partra, hogy tovább csiszoljam a leendő könyvem családállitásról szóló fejezetét. Tizenegy óra után beültem írni a kedvenc helyemre a Bambusz Beach bárba a parton és kértem Gyuritól egy almafröccsöt. Miután megkaptam az üdítőmet, Gyuri megmutatta a Top Joy kupakjába rejtett nekem szóló üzenetet.

A kupakon egy rövid, de egyértelmű instrukció szerepelt: "ENGEDD KÖZEL MAGADHOZ!"

Abban a pillanatban belém hasított a felismerés, hogy innentől kezdve nincs más dolgom, mint befogadni az álmomban megjelenő fényes, új,  titokzatos valóságot, ami tudom, hogy nemsokára lassan-lassan testet ölt a mindennapjaimban is. Hálás vagyok azért, hogy "nekem van a legszebb irodám a parton", ahogy Dani barátom az egyik nap felhívta erre tényre a figyelmemet.

Igaza van, hiszen írás közben látom a Balatont és ihatok egy almafröccsöt, vagy egy jeges kávét két gombóc vanília fagyival. Kell ennél több az életben? Szerintem nem igazán...   

Lanovka kép forrása: www.horvatorszaginfo.hu (Dubrovnik lanovkája 405 méter magasra visz fel.)