Tegnap reggel, miközben a metróban a Deák téri Princess felé vitt a mozgólépcső, hogy találkozzak Vikivel a kolléganőmmel, a szokásos álmos, kissé meditatív hangulatomban hirtelen beugrott egy gondolat és nem hagyott nyugodni: "az élethez bizalom kell". A bizalom pedig egyenlő a Gondviseléssel - folytattam tovább a hirtelen jött belső eszmefuttatásomat. (Ettől az erős szellemi impulzustól azonnal felébredtem és izgatott lettem.)

Beláttam azt is, hogy ezt a rám jellemző szemléletet ez év márciusától kezdve szép lassan elveszítettem. De talán azért kellett elveszítenem az élet iránti bizalmat, hogy megint rátalálhassak és újfent elmélyítsem magamban a Létezés iránti csodálatot.  Rájöttem arra is, hogy az állatok - Isten teremtményeként - nem aggodalmaskodnak azon, hogy lesz-e elegendő napi táplálékuk, vagy télvíz idején találnak-e búvóhelyet ahová behúzódnak a fagyos éjszakák elöl. Ők ösztönösen érzik és tudják, hogy amíg élnek mindig lesz ennivalójuk, vizük és hajlékuk is. Egy másik hasonlattal élve ahogy az újszülött csecsemő feltétel nélkül bízik az anyja szerető gondoskodásában, felnőttként ugyanúgy kellene bíznunk az életben és a Gondviselésben egyaránt. Az élethez bizalom kell de, hogy miért mondom ezt? Azért, mert az élet egyenlő a gondviseléssel és a bölcsességgel is.

Ennek ellentmond ugyan, hogy az elmúlt években ezen a Földnek nevezett jelentéktelen bolygón látszólag alaposan összekúszálódtak az események. A régi szabad élet és szabad fogyasztás korszaka egyelőre lezárulni látszik, és hiszitek vagy sem, de jelenleg épp (különféle megtervezett válsághelyzetek segítségével)  a nagynehezen kivívott szabadságjogainkról mondunk le önként és dalolva a kényelmünkért cserébe.

Mégis - ebben a kivételes történelmi pillanatban - mi lenne a legfontosabb teendőnk ezen a sokat gyötört planétán?  (Ott ahol néhány esztendő leforgása alatt érezhetően nehezebb lett az egyéni és kollektív létezés!) Nos mindezek ellenére, reggelenként azzal a tudattal és lelkiállapottal kellene felkelnünk, hogy bármit is játszanak nekünk a bábszinházban, abból semmi sem igaz! Továbbra is bíznunk kell az életben és a mögötte rejlő univerzális bölcsességben! Rendületllenül hinnünk kell abban, hogy ma is történik velünk valami jó és mindent meg kell tennünk érte, ami erőnkből futja.  Nem szabad a félelemre és a rettegésre koncentrálni, mert a mesterséges válsághelyzetek nem Istentől származnak, hanem emberi döntések következményei.

Őszintén bevallom nektek azt is, hogy ez a hozzáállás nekem sem sikerül állandóan, de nem adom fel és unos untalan megpróbálkozom vele a hét minden egyes napján. Az elmúlt hónapokban rengeteget küzdöttem a bokasérülésemmel és a folyamatos fájdalom miatt a kelleténél több figyelmet szenteltem neki... Ám december 9-én vagyis épp a múlt szombaton meguntam a dolgot és úgy döntöttem, hogy elég volt a szenvedésből! Itt az ideje, hogy a betegség helyett az életet válasszam és egy határozott "mozdulattal" kiléptem ebből a drasztikus szituációból.

Erősíteni kell a bokaizületemet, ezért első lépésként elhagytam a már jól megszokott sötétszürke bokarögzítőmet. Láss csodát! Szombat óta nem húztam fel a lábamra a speciális gumis szorító zoknimat és ugyanúgy tudok menni, mint a sérülésem előtt...(Jó - jó kicsit még fájdogál az izület, de nem dagad be és ezt kifejezetten jó jelnek tekintem.) Mindez apró de hatásos lépés volt, azért hogy kikerüljek abból az állapotból, amibe az elmúlt hónapokban önként belehelyeztem magam. Hogy miért mondom ezt? 

Azért, mert ha visszatekintek és kívülről szemlélem a 2023-as esztendőt, az egyáltalán nem volt sikeres, vagy jelentőségteljes a számomra. Vagy mégis? Ki tudja... De vegyük sorjába a legfontosabb történéseket. Márciusban miután befejeztem a kéziratomat, konkrét cél híján, szép lassan kiüresedtek a mindennapjaim. Egyáltalán nem voltam tudatában annak, hogy lassan-lassan elvesztítem a szokásos célorientált, életigenlő gondolkodásomat. Fokozatosan belepörgettem magam egy önakasztott lelkiállapotba, amiben a karrierem erőszakos megváltoztatására koncentráltam és teljes mértékben figyelmen kívül hagytam a bizalmat az Élet bölcsessége iránt. A lelkem helyett az egóm iránytott és nem vettem észre, hogy a saját csapdámba estem.

Dacosan, makacsul mindenkitől és mindentől szabadulni akartam, mert meguntam az életet és az embereket is. Ám mostanra beláttam, hogy sem a párkapcsolat, sem az új munkahely nem erőszakolható ki a Sors Istennőitől, mert  az élet sokkalta bölcsebb, mint énmagam. Rájöttem arra is, hogyha valaminek még nem jött el az ideje, az úgy sem fog megnyilvánulni a hétköznapjaimban. Akarhatok én bárkit és bármit, de ha az idő és benne jómagam, nem elég érett vagy alkalmas valakihez, vagy valamihez akkor minden görcsös igyekezetem ellenére sem fog megváltozni a mostani (mínusz) 3D-s megtestesülésem.

Viszont egy dolgot szabadon eldönthetek, mégpedig azt, hogy itt és most véget vetek az önsajnáló és önakasztott állapotomnak, és megint elindulok valami új és ismeretlen megtapasztalás felé... Az elmúlt napokban így tettem, mert most a célkeresés, illetve a célkitűzés fázisában vagyok. Még nem találtam meg az újdonsült, konkrét célomat, de határozottan kijelentem nektek, hogy dolgozom az ügyön... Amint ezek a lelki változások megtörténtek bennem, a bokám is látványos, sőt azonnali gyógyulásnak indult! Menni szeretnék, azt ugyan még nem tudom pontosan, hogy merre és hová, de tény, hogy el kell mozdulnom arról a holtpontról, ahova ebben az évben odavarázsoltam magam... (Tudom, hogy a Jósten elvezet oda ahol szükség van rám, de csak akkor ha engedek neki és hagyom, hogy vezessen végre. De az is lehetséges, hogy jó nekem egyelőre ott, ahol épp vagyok és ha ez így lesz, akkor azt is elfogadom.)

Nem koncentrálok többé arra, hogy ki vagy mi hiányzik az életemből, mert ezzel egyrészt pazarolom az időmet és az életenergiámat, másrészt mindez a folyamatos nihil felé terelne és az állandó hiányérzettől fokozatosan elszürkülne a lelkem. A nihil/a semmi pedig egy-kettőre biorobottá változtatja az embert, ha hagyja, hogy ez a negatív érzés elhatalmasodjon a szívében! Nincs más hátra, mint előre, vissza kell szereznem az életbe vetett bizalmamat és nem szabad hagynom, hogy bedaráljon a hétköznapok - felkelés, munka, lefekvés - monotóniája. Bíznom kell abban, hogy ha az életre gondolok, akkor azonnal nemet mondok az egyhangúságra, mert a valódi létezés legfőbb jellemzője, hogy folyton változik és végtelenül sokféle formában létezik a Földön és multiverzumban egyaránt.

Az elmúlt napokban egy dologra biztosan rájöttem: a "modern" élet a legnagyobb átverés és a legerősebb  illúzuió, amit itt a Földön a láthatatlan mozigépészek levetítenek nekünk! Sőt a jövőnkbe tervezett falanszter szerű létezés az anyaghoz láncolja az ember tudatát és teljes mértékben elszakít bennünket a Gondviseléstől és a Szellem erejétől is. A Szellem energiája pedig átjárja a Teremtés egészét, sőt magát az anyag mélyebb szerkezetét is, az atomokkal együtt. Mára azt is tudjuk, hogy az atomok szintje egyre tovább és tovább bontható. Kellő alázattal és türelemmel egy napon akár az Isteni részecskékig, az úgynevezett építőkövekig is eljuthatunk. De ez nem lehetséges szeretet és Istennel, és az élettel meglévő stabil kapcsolat nélkül. Sőt ahogy az előbb is utaltam rá, egyre biztosabb vagyok benne, hogy nem lehet egyes egó által vágyott eseményeket kikényszeríteni az életből... Hogy miért?  Azért, mert a lehetőség - a potenciál - vagy benne van a sorsunkban, vagy nincsen benne! Ennyire egyszerű és emberi tudattal mégis nehezen érthető, kissé bonyolult játék ez az egész, amit földi létezésnek hívunk.

Tegnap reggel megint felébredt bennem az élet iránti erős és ősi bizalom! Újfent átélhettem egy saját felismerést, egy megvilágosító erejű gondolatot, amiért igazán hálás vagyok az Őrzőimnek. Már azt is értem és érzem, hogy a megvilágosodás, számomra nem egy pillanat alatt bekövetkező egzakt esemény. Inkább egy folyamatos rám szabott utazás, amiben újabb és újabb érdekes és ébresztó gondolatokra tehetek szert.

Az pedig már tényleg csak hab a tortán, hogy az elmúlt napok belső lelki változásainak köszönhetően, a bokám is (tényleg) egyre gyorsabban gyógyul és bízom benne, hogy amikor eljön az ideje és az élettől engedélyt kapok rá, akkor az új célom birtokában végre én is irányt válthatok.

Képek forrása: 

1. - mozgólépcső: internet

2.- Princess pékség fotója - A hivatalos cég facebook oldala 

3.- Sigourney Weaver évkönyv fotó és idézet: reddit, instagram