2022 január 19-ét az áttörés napjaként könyvelem el az életemben. A tavalyi C@vid utáni hónapokban nem volt kedvem jógázni. A fertőzés után az enyhébb depresszió és a mellékhatásoktól való folyamatos rettegés miatt hiányzott belőlem a motiváció, hogy visszatérjek a napi gyakorláshoz.

Tudom, hogy nagyon sokat köszönhetek a jógának, és a Mestereimnek, mégis mintha ez a rendszer átvette volna felettem az uralmat és az irányítást. Azt éreztem, hogy teljesen elvesztem ebben a történetben. Nem voltam azonos önmagammal, túl sok időt és energiát öltem a jógába és kiégtem benne. Ezekben a hónapokban - 2021 tavaszán és nyarán- akkor éreztem, hogy igazán szabad vagyok, amikor autót vezettem, vagy strandolhattam a Januséknál.

Mára rájöttem arra is, hogy az idei ősszel és télen meg kellett találnom a mindennapi élet (munka és napi rutinfeladatok) a pihenés (alvás) a feltöltődés (olvasás, írás, kirándulás, vezetés) és a gyakorlás közötti optimális egyensúlyt. Nem volt könnyű, mert a gyakorlás mellett némi feltöltődésre is szükségem van. 

Mindez együttesen kell ahhoz, hogy fizikai és lelki értelemben egyaránt karbantartsam magam, hogy minden szinten bírjam a napi terhelést. Tisztában voltam azzal is, hogy előbb- utóbb nyújtanom kell, mert a betegség utáni hónapokban az izmaim fokozatosan feszesebbé váltak és nem akartam elvesztegetni az eddigi évek komoly munkáját sem. Mindehhez először szellemileg kellett megváltoztatnom önmagam. Rá kellett találnom a hiányzó belső békémre. Tudtam, hogy ezt csak egyetlen módon érhetem el, ha hetente több alkalommal meditálni kezdek.

Mivel nem hagyott nyugodni a gondolat, így az erős felismerést, kis idő elteltével komolyabb tettek követték. Tavaly novembertől  elkezdtem korábban kelni és azt a végtelenül egyszerű, tiszta meditációs technikát alkalmaztam, amit a buddhista Mesteremtől, Beától tanultam. Mivel több hét után is szilárdan kitartottam a meditáció mellett, így itt és most lekopogom nektek, hogy a rendszeres meditáció az életem részévé vált, és szabadon, kényszer nélkül gyakorolok, belső, egyéni felismerések hatására.

Tény és való, hogy a meditáció a legjobb eszköz a belső egyensúly megélésére és megőrzésére, valamint a figyelem fejlesztésére, de a fizikai kondíció megtartásához még mindig kevés, a közismert feszültségcsökkentő hatása ellenére is. Halkan jegyzem meg, hogy a belső egyensúlyt a külvilág is visszatükrözi, egy csendesebb, harmonikusabb és örömtelibb  életben.

Tavaly nyáron ugyan rengeteget SUP-oltam a strandon és hála Daninak, vízi ugrálóvár tulajdonosának, mindig volt, aki segített vízre tenni, tárolni vagy felfújni a deszkámat. Igen, ez is egy mozgásforma, ami ugyan remekül fejleszti az egyensúlyérzékemet, de emellett nyújtásokra is szükségem van. Mivel idén januárra az ülő munkától rendszeresen fájni kezdett a derekam, az állandó fájdalom a gerincem egészségének megóvására hívta fel figyelmemet. Fájdalommal élni igen kellemetlen, így az elmúlt hetekben a derekam kilazítása és nyújtása lett a legfontosabb feladatom. Némi ön- erőszakkal visszaparancsoltam magam a jógaszőnyegre és napi 20-30 perces gyakorlást tűztem ki célul, heti 5 alkalommal.

Kezdetben csupán 10-15 perces finom nyújtásokat végeztem ügyelve a fokozatos terhelésre. Már a harmadik napon sokkal jobban éreztem magam a bőrömben és jelentősen csökkent a derékfájdalmam is. Újra elolvastam a gerincjóga jegyzetemet és előhívtam az ezzel kapcsolatos ismereteimet. Az első alkalom nehézre és darabosra sikerült, de a hét végére a gyakorlásom jóval olajozottabbá vált. Olyan volt, mintha valakik visszatöltötték volna a fejembe a jógával kapcsolatos ismereteket.

Mostanában már a megszokott magabiztossággal gyakorolok a sáfrányszínű szőnyegemen. A gyakorlások előtt igyekszem sétálni, ezzel pedig mentálisan is ráhangolódom az esti jógára. A nyújtások utáni meditációm jóval elmélyültebb lett, mint korábban volt és eljutottam néhány értékes felismeréshez is.

A meditációnak, a Tarot Mesteremmel történő értékes segítő beszélgetéseknek, valamint a Tarot ősi szimbólumainak hatására idén januárban végre elkezdtem elengedni a több évtizede bennem élő megfelelési kényszert, elkezdtem megérteni, hogy senkinek sem kell megfelelnem vagy bizonyítékkal szolgálnom a létezésemmel és az emberi értékeimmel kapcsolatban.

Mivel belül egyre inkább egyensúlyba kerülök önmagammal, így a fókuszom jóval egyenletesebben oszlik meg a külső és a belső világok között. Célom a tökéletes egyensúly tartós megteremtése és megélése a külvilágban és tudatomban egyaránt.

Rájöttem arra, hogy önmagam minél pontosabb megismerése és elfogadása mellett ugyanolyan fontos a mentális egészség megóvása is, különösen ezekben a feszült években, amikor eluralkodott körülöttünk a káosz és biztos pont híján az eddigi "modernnek" gondolt értékrendszerünk is komoly válságba került. 

Tudatosítani kell magunkban azt is, hogy külvilág nem létezik belső világ nélkül és fizikai szint sem létezik Szellemi szint nélkül, mert mindegyik együttesen, egyfajta kölcsönhatásban létezik, és egyiket sem szabad elhanyagolni vagy túlságosan előtérbe helyezni a másik rovására. Ilyenkor ugyanis az egyes szintek között rekedünk egy "légüres" térben és tulajdonképpen sehová sem tartozunk igazán. Ez a fajta kardélen történő egyensúlyozás becsukott szemmel, befelé figyelve érhető el, ám mindeközben tudatosítanunk kell magunkban a testünk működését, külvilág zaját és eseményeit (hiszen a fülünket nem csukhatjuk be) és a földi életünket sem értékelhetjük alul.

Mára kezdem elfogadni azt a nézőpontot is, hogy ha a mindennapi életben képes vagyok arra, hogy döntéseket hozzak és azokért vállaljam a felelősséget is, akkor mindazt megteszem, ami tőlem (felnőttként) elvárható. Ennél többet pedig nem kell teljesítenem, vagy magamra vállalnom. (El kell fogadnom, hogy odafent a sorsomat őrző bölcs Szfinx pontosan tudja, mennyi lelki terhet, megoldandó feladatot rakhat rám és mindenki másra is.)

Ebből adódóan mások elvárásainak sem kell megfelelnem, mert az élethez pont elegendő a felelőségteljes döntés  képessége. Én (és mi mindannyian) csupán Istennek és önmagamnak tartozom elszámolási kötelezettséggel. Az pedig, hogy mások mit gondolnak rólam, nem az én dolgom, hanem az övék, ezért minden velem kapcsolatos gondolatuk - legyen az akár jó vagy éppen rossz - nem engem minősít, hanem őket.

A további hátralévő évtizedekre a legfontosabb feladatom, hogy elengedjek minden félelmet, fájdalmat és hamis ragaszkodást, amit eddig "sikerrel" felépítettem és megteremtettem magamnak. Ezek a hamis maszkok és személyiségrétegek azok, amiket mindannyian viselünk. Be kell látnunk végre, hogy semmi szükségünk rájuk, mert csak hátráltatnak a lelki, illetve tudati fejlődésünkben. Elfedve ezzel a lényeget, vagyis a legfontosabb tényt, hogy önmagunkban is teljesértékű teremtmények, vagyis kerek, egész Emberek vagyunk.

Képek forrása:

Első kettő kép saját fotó; 3 kép: www.eletigenlok.hu