Eufória ajándékba...

Ajándékok... Folyamatosan adjuk és kapjuk egymástól lelki és fizikai értelemben egyaránt. Nincs ebben semmi különös, mindenki élt már át hasonlót, vagy mégsem?

Nemrég eljött hozzám egy barátom, hogy a következő könyvéhez gyűjtsön anyagot. Ültünk az ágyon cigarettáztunk és beszélgettünk, előkészítettük az új témát. Majd kapott tőlem egy Louise Hay könyvet, amit már régóta neki ígértem, még útravalót is írtam a belső oldalra. Emlékszem, becsuktam a szemem pár másodpercre, miközben rá összpontosítottam... Már készen is állt az üzenet, csak le kellett írni.

"Az univerzum maga a mozgás és a mozdulatlanság! A lélek és az elme csendjében meghallod majd a szférák örök dalát ! S így te magad leszel a harmónia."

Így hangzott. Ennyi, nem több és nem is kevesebb. "Fentről" jött a gondolat, tisztán éreztem. Pár hét elteltével, miközben az első könyvének a szeptemberi bemutatóját szerveztük a grafikus barátunkkal közösen, egyik este felhívtam őt telefonon és borító tervekről, a nyomdai munkálatokról érdeklődtem. Kértem a Juditot, hogy küldje át a kész anyagot e-mailben, majd amikor megnyitottam a mellékletet az Ipademen, leesett az állam! A bemutatkozó szövegben, a hátsó borítón a saját gondolataim köszöntek vissza rám. Giuditta ezen gondolatok tükrében ajánlja most megjelenő verseit az olvasóknak. Megfordult velem a világ és szinte eufórikus állapotba kerültem, sírni és nevetni tudtam volna egyszerre, miközben egy pillanatra elveszítettem az időérzékemet. Úgy éreztem, hogyha háromszor megpördülök a sarkamon bárhová elhuthatok, bármivé válhatok...

Nem tudtam, hol vagyok és nem tudtam hová is megyek éppen. Mert ez mind lényegtelenné vált. Elfelejtettem a hétköznapokat, csak a belőlem kitörő boldogságot éreztem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hatással vagyok az emberekre, a környezetemre. Pedig a jelek szerint igen. Bölcsen és megfontoltan kell tehát cselekednem, mert igazi ajándékot kaptam a sorstól! Kötelességemnek érzem, hogy felhívjam a figyelmet a tetteimmel, a reakcióimmal a számomra fontos eszmékre, igazságokra vagy épp igazságtalanságokra.

Én azonban nem kívánok kiabálni, nincs kedvelem zajt csapni, az nem az én módszerem. A tetteimmel, a szelídségemmel, a szolgálatommal, a humorommal kell felkeltem a figyelmet. Hiszem és vallom, hogy célbaér az üzenetem mert, akinek megerősítésre lesz szüksége az rám talál majd.

Lám, az egyik apró gondolatom most megjelenik és egy verseskötet alapjául szolgál! Igazán megtisztelő!

Eszembe jutott az egyik leghatásosabb üzenet, amit valaha láttam. Két szóból állt : "WORLD PEACE"  és az idei superbowl halftime show záróképe volt. Több millió HD tévé - egyesek szerint miliárd - képernyőjén ragyogott fel egy pillanatra ez a két szó.

Egyszerű, világos, érthető, tiszta üzenet, amihez nem kell a kódfejtők kiskönyvét felcsapni.  A fénykép pedig bele vésődött - remélhetőleg - több százmillió ember tudatába és a hétköznapokban gondolkodásra készteti őket. Ilyen szelíden kell felébreszteni véleményem szerint az embereket. Rá kell mutatni  - a saját eszközeinkkel - a lényegre de tudni kell azt is, hogy nem lehet mindenki előadó, író vagy blogger.

Személy szerint pár bejegyzés és némi szárnybontofgatás után én nem tartom magam (kult)bloggernek. Azt teszem, amihez értek, elgondolkodtatok/néha kicsit meghökkentek, a létezésemmel a saját példámmal. Csupán ennyi az én feladatom! Megint tettem egy kis lépést előre, de ebben mások is segítettek, mint mindig és mindennap! A barátok, a család vagy épp a közvetlen környezetem, kollégáim támogatása/szeretete nélkül nem lehetek láng!Nekem is kell a biztos háttér, ahhoz, hogy vihessem a fáklyát, hogy az Olimpia szellemében fogalmazzak. Bár futni nem tudok, de előre megyek és nem nézek hátra ahogy a sportolók sem. Bevallom, néha azért - lopva - oldalra pillantok, hogy lássam kik futnak még mellettem és tudom, hogy vannak egy páran a mezőnyben.