Tegnap egy barátomnál voltam ebédelni, aztán ott ragadtam náluk, mert jó dolog egy erkélyen borozni, cigizni, a PR-ról, marketingről meg a művészetekről diskurálni, miközben süt a nap és csicseregnek a madarak. Verus különösen okos lány és - szokás szerint - megváltottuk a világot.

Elalvás előtt még filozofálgattam az újdonsült szobácskámban. Zenét hallgattam, és egy dallam a szívemig hatolt. Bár társaságban voltam, mégis egy pillanatra elfogott a magány... Esendőnek éreztem magam.

Reggel beszélgettünk még egy keveset, majd hazafelé vettem az irányt. A Blahán - átszállás közben -  megláttam a tökéletes pillanatot egy igazi szociofotóhoz. Az egyik épület sarkában egy fiatal srác és egy nagyobb testű kutya aludtak összebújva. A hűvös idő miatt a fiú, és a kutya is gondosan be voltak takarózva.  A kutya egyik mancsa és a feje kibukkant a koszos paplan alól.

Miközben lefotóztam őket, az villant át az agyamon, hogy Ők KETTEN igazi társak, hiszen egymástól kölcsönösen  függenek, és tudják, hogy mindketten számíthatnak a másikra. 

Ki tudja, hogy  milyen viszontagságokon mentek keresztül, amióta az utca az otthonuk, és padokon meg épületek sarkában húzzák meg magukat éjszakára. A srác biztosan koldul magának és a kutyájának is. Hajléktalanszállóra nem mehet be a négylábú barátjával éjszakára, így az utcát választotta, hogy együtt lehessen a társával, a legjobb barátjával.

A 21. században egyre többen élik egyedül az életüket. Sok főként idős embert senki sem látogat meg az otthonában. Nekik egyedüli társuk a kutyájuk vagy a macskájuk.  Talán azért van ez, mert  mindenki folyton csak rohan...

Keresi a megfelelő munkát, keresi a megfelelő lakást, keresi a megfelelő társat... Lassan az állandó keresésből egyre ritkábban lesz kölcsönös egymásratalálás. Ehhez ma már - sajnos - Isteni segítség és egy nagy adag szerencse is szükséges. A párkeresés bonyolult folyamattá vált. Sokan önkéntelenül is a magányt választják, mert kifutottak az időből vagy megöregedtek és belefáradtak az állandó nagy Ő utáni kutatásba.

Nehezen értjük meg azt is, hogy nem létezik igazán - vagy pontosabban ritka - tökéletes baráti, vagy párkapcsolat sem.  Talán azért, mert a hollywoodi filmek álommágiája mást sugall a tudatalattinknak. Mindenkinek vannak hibái, ugye? Az egónk pedig sokszor közbeszól, hogy a másik azért nem felel meg az elvárásainknak, mert túl alacsony, vagy túl kövér, nincs elég pénze, nincs menő kocsija, nem olyan a haja vagy a szeme színe, mint ahogyan én elképzeltem magamnak az ideális társat. Az átlag ember pedig nem a Brad és Jolie-féle szépségideál megtestesítője...(Hála Istennek, mert  hiszen milyen egyformák lennénk, ha Brad meg Jolie állandóan szembe jönne velünk az utcán.)

Egymás kölcsönös és feltétel nélküli elfogadása, szeretete sokunknak igen nehéz életfeladatnak bizonyul. Olyan lecke ez, amit egészen életünk végéig tanulni kell. Népszerű, de igaz közhely, hogy feltétel nélküli szeretetre a kisgyermekek és a kutyák képesek igazán. A kutyák pedig sokszor hűségesebbek hozzánk, mint néhány embertársunk. Felidítanak minket, akkor ha szomorúak vagyunk és mindig vigyáznak ránk, akár a négylábú Őrangyalok.

Örülök, hogy ennek a srácnak van egy ilyen őrangyala. Egy angyal, aki felmelegíti ha fázik és vigyáz rá, ha valaki bántani akarja...

Szeretettel és Békével.

"M"