Végre élvezd is az utazást...

mol_1.jpgAz előző héten csütörtök reggel vezetés órám volt. Mivel éjjel nem tudtam igazán aludni, így fáradtnak éreztem magam. Három és fél óra alvás után vezetni? Azt gondoltam, hogy képtelen leszek rá, de nem így lett...Végül egy MOLkutas kávé után, a 2-es úton Vác felé vettük az irányt. Az oktatóm Anatol jó útvonalat választott nekem, itt sokat lehet majd egyenesen menni gondoltam némi megnyugvással, de alaposan tévedtem. 

Az épülő autópálya miatt volt itt mindenféle nyalánkság, úgymint sávelhúzás, kamionok, az én sávomban frontálisan közlekedő motoros, építő munkások és sokféle sebességkorlátozás. Figyelni kellett nem volt mese. Egyáltalán nem számított, hogy fáradt vagyok... 

Végül szerencsésen visszaértünk a Duna Plázához. Útközben Anatol többször figyelmeztetett arra, hogy a szlalompályán történt ügyetlenkedésemhez képest nagyon messzire jutottunk az elmúlt hónapokban. Ha még egy kicsit pontosabb lenne a kormányzásom finommotorikája, kevesebbet fékeznék, valamint többször hagynám gurulni az autót, akkor lassan-lassan elmehetnék vizsgázni is. De ezeket a területeket még fejleszteni kell. Ez pedig csak további gyakorlással lehetséges.

toyota_muszerfal.jpg

Munka után meglátogattam a jógaMestremet és jógázás helyett a konyhában beszélgettünk a viaszosvászonnal borított asztalnál. A következő időkben a meditáció és a légzéstechnika lesz a legfőbb feladatom. Ezért Bea támogat egy ehhez kapcsolódó kurzust a Sarasvatinál. Azonban a tanulás mellett az lesz a dolgom, hogy a Jóga erejét és hatását kivigyem a hétköznapi életbe. Meditálni, mudrázni és helyesen lélegezni akár a villamoson is lehet.

Ha fáradt vagyok erőt nyerhetek néhány ászanából, de használhatok légző gyakorlatokat (nadi sodana, udijana bandha, uddzsaji) is. És valóban, azóta meditáltam már a metrón is nem egy alkalommal épp vezetés órára menet a Ganésa mantrát ismételve (Ganésa az akadályok elhárítója).

Végül Bea is arra figyelmeztetett, hogy vizsgáljam meg azt, hogy honnan indultam... Elgondolkoztam... Máig emlékszem arra, hogy 2014 novemberében - a 38. születésnapom előtt kettő héttel - majdnem belehaltam az első jógaórámba. Maradjunk annyiban, hogy mindenhonnan folyt rólam az izzadtság, és alig bírtam hazavonszolni a lábaimat a Budai rakparton. Nem vagyok normális - gondoltam -, de Istennek Hála tévedtem... Mára bebizonyosodott, hogy normális vagyok, mert ez volt a legjobb döntés az életemben. A jóga sok ajándékot adott nekem, többek között megtanultam szeretni az én tökéletlen testemet, amiért  roppant hálás vagyok neki.

Vajon tényleg ennyire nem veszem észre, hogy az Útamon lennék végre? Mi a fontosabb az Út, a végcél vagy az utazás maga? És vajon miért nem érzem a haladás sebességét? Egyesek szerint: szorgalmas vagyok a jógában, haladjak tovább ezen az Úton, mert sokan látnak engem. Mélyedjek el amennyire csak tudok a gyakorlásban, mert "Nekem ezt találta ki a Sors." - ugye kedves Béla?

ut.jpg

Én is kezdem már látni, hogy jó az irány és talán-talán arra megyek amerre szükséges...(Végre!) Mindenesetre azt biztosan tudom, hogy nagyon szeretek gyakorolni. De jógikusan élni, az egy kicsit összetettebb feladat. A hétköznapokban is alkalmazni a jógát, ez a valódi kihívás. Jobban bele kell mélyednem a légzéstechnika és a meditáció tudományába, mert azt érzem, hogy csodákat fogok megtapasztalni ezeken a területeken. A lassú, meditatív gyakorlás egyre inkább foglalkoztat. Szeretek egy - egy ászanát, akár 15, 25 vagy 30 légzésig is kitartani, mert egészen más izmokat mozgat meg bennem és ilyenkor mentálisan is új dimenziók nyílnak meg előttem...

Ha 10 évvel ezelőtt azt mondja valaki, hogy vezetni és jógázni fogsz, és lesz majd egy saját Toyotád, nos őt biztosan kinevetem és ittam volna három fényt a Bárkában az egészségére. Azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy a jóga ennyire belemászik az életembe, és ez lesz az én életen át tartó legszebb utazásom és a legnagyobb megtapasztalásom is egyszerre. Dehát ember tervez, Isten pedig máshogy dönt...

Márciusban elkezdődött a meditációs képzésem a Sarasvatiban. A tanárom Zsolt is utalt rá, hogy vizsgáljam meg, hogy honnan indultam, és hogyan kezdtem el a jóga gyakorlását...Tanulság: Ezennel megfogadom, hogy lelassítok, majd levonom a szükséges konzekvenciákat és közben élvezem az utazást is, amit Életnek hívnak.

Az emberek sokszor mondják nekem, te jógi vagy nem lehetsz dühös, nem káromkodhatsz, nem kiabálhatsz, nem ehetsz húst, nem ihatsz pálinkát, de én ezzel nem igazán foglalkozom, mert nem mások elvárásai szerint szeretnék élni. Azért vagyok itt, hogy a saját szabályaim szerint játszak, ezek pedig a következők:

elet.jpgAmellett, hogy megtapasztalom az emberi Lét örömeit és kihívásait tudom, hogy én csupán egy mozgáskorlátozott ember vagyok, aki szeret jógázni. Nem az a célom, hogy guru legyek, ahogyan az sem, hogy a nyakamba tegyem a lábamat, mert a jóga valójában nem is erről szól. (A jóga segít visszatalálni a Teremtőhöz.)  Nem foglalkoztat már igazán, hogy mit gondolnak rólam mások, én csak szeretnék tanulni, szeretni, örülni és átutazni a következő évtizedeken. A földi idő nagyon kevés, épp ezért túl értékes ahhoz, hogy itthon rágjam a körmöm és folyton csak aggódjak a megoldandó nehézségek miatt. Megpróbálok mégtöbbet mosolyogni és befogadni az Élet Áldásait.

Valamelyik nap is énekelve mentem hazafelé az utcán. Mégpedig azt dúdoltam, hogy "one-two cha-cha-cha" és ez mostmár mindig így marad, mert ha kedvem van hozzá bárhol és bármikor dúdolhatok, ugyanis a vidámság és a jókedv nem törvénybe ütköző cselekedetek...

Kedves Édesanyák, Boldog Anyáknapját nektek...

Ajánlom ezt a bejegyzést: az Édesanyámnak, A jóga Mesteremnek, és Czébely Gabriella írónőnek is.

Képek forrása:

Toyota műszerfal: www.toyota.hu, www.autonavigator.hu

Úttest: www.frisss.hu

Élet öröm képe: www.kaposvarmost.hu

Molkút: www.nrgreport.com, www.mol.hu