Három évvel ezelőtt, ezen a napon voltam életem első jógaóráján. Egy barátom beszélt rá, hogy menjek el vele jógázni. Persze, akkor még nem sejtettem, hogy ezen a csütörtökön az egész életem megváltozik majd... Az első órákon majdnem meghaltam, folyt rólam a víz és alig kaptam levegőt. (Akkor még dohányoztam.) De azt éreztem, hogy a szenvedés és a fizikai fájdalom ellenére jó ez nekem testi és lelki értelemben egyaránt. Így amikor tudtam elmentem jógázni egy héten egyszer. 2015 végétől pedig már heti két órám volt, egy csoportos és egy egyéni fejlesztés.

Aztán tavaly március 25-től azt a célt tűztem ki magam elé, hogy naponta elkezdek otthon gyakorolni. Kb. 3 hónap alatt a jóga beépült a hétöznapjaimba. 2016 szeptemberében beiratkoztam a Sarasvatiba életem első jógatanfolyamára és 2017 januárjában seniorjóga oktató képesítést szereztem. Most pedig ugyanitt a 200 órás jógaterápia kurzus befejező konzultációjára készülök...

Minnél többet tanulok és gyakorolok, annál jobban érzem azt, hogy még mindig van mit tanulnom a jógáról, ezért vannak további terveim... Ha jól látom ez a folyamat egy egész életen át tartó munka lesz. A tapasztalataimat naplókban próbáltam meg rögzíteni és  nemsokára szeretnék írni erről az Útról egy könyvet is. A címe már megvan. De, hogy pontosan mi az, az egyenlőre maradjon még TITOK.

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék köszönetet mondani a tanáraimnak és a  jógaoktatómnak, aki három éve türelmes szeretettel foglalkozik velem. Most éppen járni tanulunk a Beával... 

NAMASTE

És egy kis zene a végére: