Mottó: "Ne ítélj, hogy ne ítéltess." (Máté 7, 1) (Nilote iudicare, ut non iudicemini.)

Régóta meg akartam írni ezt a bejegyzést, csak idő kellett hozzá, hogy összeszedjem a gondolataimat. De most végre megvan, azthiszem elkaptam a fonalat...(Mármint eszmefuttatásilag.)

2015. március 10-én megjelent a RH, vagyis a RebelHeart, Madonna 13.  stúdióalbuma. Én pedig hiába bújtam napokig az internetet egy tisztességes - magyar - albumkritikát sem találtam róla (kivéve Steiner Kristófot). Pedig M azért megérdemelné... Mégiscsak több mint 30 éve megkerülhetetlen figura a szórakoztatóiparban. 

A múlt héten az amerikai ELLEN talkshowja egy egész hetet M-nek szentelt, és vidáman beszélgettek a Brit Awards-on  történt esésről, a családról és arról is, hogy LOLA (M lánya) kollégiumba költözött. Meg, hogy Madonna szerint a szórakoztatóiparnak szüksége van olyan őszinte - és nem PC -  figurákra, mint Kanye West (Kim Kardashian nélkül). Miközben a RebelHeart minden ország slágerlistáján (Billboard) jól teljesít, mi itthon a kommentekben csak fanyalgunk, pedig M 56 évesen ismét egy korrekt zenei anyagot tett le az asztalra. Olyat, ami elgondolkoztat és én még táncolnék is rá (Addicted).

Minket magyarokat az érdekel igazán, hogy 56 évesen már sok a smink rajta és, hogy ő is öregszik (végre). Meg, hogy miért énekel együtt Mike Tyson-nal vagy olyan fiatalabb előadókkal, mint NAS vagy Nicki Minaj. És, hogy csinálhatna már egy olyan albumot is, amin nem a népszerű Rihanna féle divatos előadókat majmolja. Mert Ő már aztán igazán azt énekel, amit akar és ne rappeljen itt összevissza...(M azonban nem Jeanne d' Arc  és nem  is akar szuperhős lenni, Ő is csak egy Ember.)

Jelentem, mivel abszolut hallásom van és sokszor végighallgattam az albumot, a RH változatosra és őszintére sikerült a maga 20 (!) dalával. Madonna pedig most épp ezeket az apró (fél)romantikus lázadásokat szeretné elénekelni a közönségének reggae (Unapologetic Bitch), pop, rap (Veni, vidi, vici-feat. NAS) vagy éppen romantikus (Ghostttown) stílusban. És miért ne tehetné meg, hogy a szerelemről, szexualitásról, a győzelemről vagy a lázadásról énekeljen? Azért mert 56 éves? Ja, hogy komolytalan hozzá? Ki mondja ezt? Dehát tudjuk, hogy Ő sosem lesz operaénekes. Ő egy előadó, aki szórakoztat és a határait feszegeti. Igen, még 56 évesen is... M most éppen összegyúrta a romantikus és a lázadó oldalát egymással. ÉÉÉS Ennyi! Akinek nem tetszik fogja be a fülét és ne hallgassa meg a zenéjét! (Ez szabadon választott gyakorlat.)

Mégis az egész jelenségben igazából az a furcsa nekem, hogy a globális szórakoztatóipar manapság már nem becsüli meg a valódi ikonjait sem. A BBC közszolgálati rádiója szerint M már túl öreg és ezért kezdetben ritkán  játszották le a Living for Love-ot, aztán persze győzött a hallgatói nyomás...

Nemrég Arnold Scwarzenegger is nálunk járt az MVM sikernap keretében és előadást tartott az életútjáról. Arni pedig Ausztriából indult és híres testépítő, szinész, majd örökös TERMINÁTOR lett belőle (1968-ban vándorolt  ki Amerikába). Mindenesetre a TERMINÁTORSÁGIG igazán hosszú volt az út még akkor is, ha mára övé a fél Planet Hollywood étteremlánc és sikerrel beházasodott a Kennedy családba is.

Szerintem Arni életútja is tiszteletre méltó, mert messzire jutott a kitartásának köszönhetően. Pedig kezdetben a német akcentusa miatt - Amerikát ismerve - nem lehetett egyszerű a szinészet sem. A Conan a barbár című filmben közel sem a dialógusokon volt a hangsúly, hanem a kidolgozott izomzatán.

A sikernap után olyan cikkeket is olvashattunk a neten, miszerint "Ezrek akarták hallani az öreg terminátor sikerének titkát". Ha pedig Schwarzi életpályáját nézzük ez a cím inkább pikirt és egy kicsit sértő is, mintsem pozitív jellegű. Dehát ilyenek vagyunk mi magyarok. Mert ugye más szemében a szálkát, de magunk szemében a gerendát sem vesszük észre. (Valljuk be legalább egymás között őszintén, hogy irígyek is vagyunk a másikra, a szomszédunkra.)

Pedig kéne, nagyon kéne, hogy  felismerjük a saját hibáinkat és megtanuljuk észrevenni a körülöttünk lévő lehetőségeket. Mindenki előtt nyitva áll az ajtó, hogy fejlődjön, tanuljon és, hogy megvalósítsa az álmait a saját életében. De ha folyton csak azon siránkozunk, hogy nekünk semmi sem sikerül és másokat kritizálunk, akkor a sajátmagunk teremtette szegénységi csapdában fogunk megöregedni és nem oldjuk meg azokat az életfeladatokat sem, amiket felvállaltunk.

Változtani és előrébb lépni, tudni és merni kell. Nem mondom azt, hogy könnyű, de bármikor elérkezhet az életben az a pillanat  amikor 45-50 évesen is költözni és tanulni kell, meg újrakezdeni mindent. Igen, az egészet előről...

Manapság a civilizációnk még mindig a fiatalság kultuszát éli meg a mindennapokban, pedig egy középkorú  már sokat tapasztalt ember is lehet - a bölcsességének köszönhetően -  kreatív. Ezek az emberek taníthatják és terelgethetik a mai fiatalokat. Ha pedig az egymástól igen-igen messze álló generációk összefognának, a világ sokkal békésebb hellyé változhatna (elméletben és gyakorlatban egyaránt).

Ezennel szeretném szelíden felhívni a figyelmet az ageism jelenségre! Az ageism a középkorú vagy idős embertársaink hátrányos megkülönböztetését jelenti, az életkoruk kapcsán a munkaerőpiacon vagy az élet további területein.

Gondolkodjunk együtt másképp globálisan! Az életkor csak egy szám, egy statisztikai adat, amely nem igazán elégséges információ egy embertársunkról. Mert ettől még nem ismerjük meg az illető erősségeit és azt sem tudjuk meg, hogy a személyiségének mik a valódi értékei. 

Meg sem szeretném többé hallani azt, hogy valaki túlkoros egy álláshoz, a művészethez, szinészethez, a kereskedelemhez, a vendéglátáshoz, az énekléshez vagy éppen a tánchoz. Ha egy embertársunk jól végzi a munkáját, akkor tekintsünk el végre attól, hogy már őszbe csavarodott a haja, kevésbbé trendi az öltözködési stílusa és nem vágja úgy az excelt meg az angolt, mint a mai fiatalok...

Forrás/source: Index, ellentube, wikipédia (Jeanne d' Arc, Arnold Schwarzenegger szócikkek)