Bizony rég nem jártam erre. Az az igazság, hogy valahol az első és a száznyolcvan-harmadik hullám között elveszítettem az ihletemet. Azt éreztem, hogy az életemben nem történik semmi említésre méltó. Márciusban szerettem volna elmenni egy yin jógaoktatói továbbképzésre a Sarasvatihoz, de ez sajnos nem jött össze a járvány miatt.

Még tavaly augusztusban beleszerettem a SUPozásba és több alkalommal kipróbáltam különféle deszkákat a Fűzfői Strandon. Minden percét imádtam. Többféle deszka után végül egy COASTO Argo-ra esett a választásom. Hálás vagyok azért, mert a gyerekkori barátom Márk is segített a deszka kiválasztásban. Sajnos a deszkámmal még nem találkozhattam mivel március 17-én este, engem is elért a végzet, de akkor még nem tudtam, hogy egy időre nekem is befellegzett...(Piff anyukám.)

Estére szenvedtem az ízületi fájdalmaktól és a hőemelkedéstől. Home Office-ban voltam, aktívan szedtem az aszpirint. Bíztam benne, hogy megfáztam az előző hétvégén, amikor bevásároltam a szüleimnek Almádiban. 21-én vasárnapra kiderült, hogy a makacs köhögésem nem akaródzik elmúlni, délután pedig telefonon is felhívtak, hogy kontakt személy lettem, érdemes lenne covid tesztet csináltatnom, csekély 19500 forintért.. Próbáltam nem pánikba esni, ezért még aznap csináltam egy Byosinex gyors tesztet, ami negatív lett, de végül este 6 körül bejelentkeztem PCR tesztre. (Hétfőn reggel 6:30-ra kellett mennem a WhiteLab-hoz.) (www.whitelab.hu)

Mivel nem fájt a fejem, éreztem az ízeket és a szagokat, nem folyt az orrom sem, így próbáltam bízni abban, hogy mindez egy átlagnál nehezebb tavaszi meghülés. Bár a csapból is a koronavírus folyik - hála a szenzációhajhász médiamunkásoknak - azzal nyugtatgattam magam, hogy nem a covid-19 az egyetlen megbetegedés a Földön. (Megjegyzés: az ayurvéda tanai szerint az évszakváltás időszakai amúgyis megterhelik a szervezetünket.)

Sosem fogom elfelejteni azt, hogy 22-én reggel 5:30-kor mennyi félelemmel és bizonytalansággal telve indultam el az albérletből. Egy megállót próbáltam gyalogolni, de a rajtam lévő FFP2-es maszk ezt nem igazán engedte, mert egyre gyorsabban kellett levegőt vennem és a végén már szédültem az oxigénhiánytól és a kimerültségtől. Reggel 6-ra végül szerencsésen elvergődtem a Nyugatihoz, de a tesztpont nem ott volt, ahol gondoltam, így fel kellett hívnom az ügyfélszolgálatot tájékoztatásért. Kiderült, hogy el kell gyalogolnom a WestEnd túlsó végére a Ferdinánd Hídhoz, amit nem tudtam pontosan hol is van...Versenyt futottam az idővel, hogy ne szalasszam el a fél 7-es időpontomat, de végül sikeresen megugrottam ezt a feladatot. Siettem ahogy csak bírtam, ami nem volt egyszerű, mert előző éjjel az idegességtől nem tudtam aludni egy percet sem (az izgalomtól kimaradt a mély alvási fázisom). Az izmaim szó szerint égtek a feszültségtől és a fájdalomtól, én pedig arra fókuszáltam, hogyha a fene fenét eszik is, ha be kell másznom az ajtón, akkor sem késhetek el a tesztpontról.

Pontban fél 7-kor levették a mintát, miközben majdnem kiköptem a mintavevő pálcát. Ezután összeszedtem a maradék erőmet és hazagyalogoltam. Elcsigázottnak és kifacsartnak éreztem magam, akár egy felmosórongy. Az egész testem fájt és egyre nehezebb lett a járás, néha azt hittem összeesek a járda közepén. Szerencsére a Jóisten vigyázott rám, mert végül hazajutottam. Csak arra emlékszem, hogy szakadt rólam a hideg veríték, a dzsekim és a kardigánom pedig csurom vizes volt a tréning nadrágommal együtt. Közben a kimerültségtől pánikrohamot kaptam, mivel a pszichés és fizikai megterheléstől köhögtem és fuldokoltam egyszerre. A hirtelen jött rohamot végül sikerült megfékeznem, de a lakásban már kapaszkodnom kellett a bútorokba, teljesen instabillá váltam  és elvesztettem az egyensúlyomat is (konkrétan elestem a földre, de szerencsére a komolyabb a sérüléstől megvédett a jógaszőnyegem).

Később nagy nehezen sikerült a egyensúlyba kerülnöm és az ágyam szélén ülve lenyugtattam magam, ismét ZEN-ben voltam. Mivel előző este nyitott szemmel aludtam így lezuhanyoztam, felvettem a pizsamámat 2 alkalommal bevettem 3 cseppet a  BACH  terápiás elsősegély szerből és lefeküdtem aludni. (Számomra krízishelyzetben mindig az alvás a legjobb gyógyszer.) Hétfő délutánra majd szétrobbantam annyira feszült voltam, de végül este 7 körül megérkezett a leletet tartalmazó e-mail. A tesztem eredménye pozitív lett, tehát szembesültem a rettegett karanténnal, és a vele járó egyéb félelmekkel. Hogy fogom magam ellátni? Hogy lesz gyógyszerem? Lesz-e lelkierőm a betegség leküzdéséhez? Mi lesz, ha nem kapok levegőt? Tudok-e majd mentőt hívni magamra? Őszintén bevallom, hogy ennyire még nem féltem soha semmitől sem, később a gondviselésnek köszönhetően minden csodás módon elrendeződött körülöttem, de akkor ezt még nem tudtam előre...

23-án délután telefonon beszéltem a háziorvosommal, aki felírta a gyógyszereimet, egy ismerősöm pedig  elhozta őket és lerakta az ajtóm elé. Szteroidok, antibiotikum, köhögéscsillapító. A háziorvos hallotta a köhögésemet és megállapította, hogy felülfertőződés van a (jobb oldali) tüdőmben, ezért kell az antibiotikum és a szteroid. Kissé ijesztő volt számomra a "kortikoszteroid" kifejezés, de 3 napon át napi 4 szemet kellett bevenni belőle mindig ugyanabban az időpontban. A napi 4 szem medrolt pedig igazán elviselhető mennyiségnek gondoltam a mielőbbi gyógyulás érdekében. (Megjegyzés: kortikoszteroid:pótolja bizonyos hormonok hiányát, például a kortizolt, amely a mellékvesekéregben termelődik és gyulladáscsökkentésre szolgál. Forrás:webbeteg.hu)

Kedden a családállítómmal is beszéltem telefonon, aki kakukkffű teát és Diapulmon cseppel történő inhalációt javasolt vírusirtás céljából a következő 10-14 napra. Szerencsére volt otthon kakukkffű tea és a diapulmont is elhozták nekem. A következő napokban literszámra ittam a gyógyteát. A kakukkfű régóta ismert gyógynövényünk, kiválóan alkalmazható felső légúti megbetegedésekre erősen antivirális hatású szer, de fogyasztása csupán 2 hétig javasolt, mivel legyalulja a bélbolyhokat. A hatóanyaga (thymol) átjut az agy ér gáton, tehát az agyunk szöveteiből is kipusztítja a kórokozókat.(Ezt a Bükki Füvesember honlapján olvastam.) Ekkorra már az étvágyamat is elveszítettem a gyümölcsleveken, a teákon és a GHI-s pirítóson kívül szinte semmit nem tudtam magamba tuszkolni.

Egy-két nap alatt azonban kialakult egy rutinom, amivel kezeltem magam. Reggel a GHI-s pirítós és az 1 darab banán után bevettem az antibiotikumot, a C és D vitaminokat, a Schüssler féle sókból a 3-ast (D6) nagyobb dózisban, mert stimulálja az immunrendszert, segíti az oxigén felvételét valamint a lázas állapotok és a hasmenés ellenszereként is szolgál. Szedtem még cinket, szelént, bétaglükánt (mert az is stimulálja az immunrendszert). Minden reggel és este langyos vízbe áztattam csipkebogyót, mert ez a növény az egyik legjobb természetes aszkorbinsav forrásunk. 

Napközben semmihez nem volt kedvem, elég sötét gondoltaim voltak, mivel eluralkodott rajtam a depresszió, azt éreztem, hogy sosem fogok kikeveredni ebből a helyzetből, elvesztettem a rám jellemző optimizmust és hitet az életben. Egyetlen dolog volt, ami igazán jót tett, mégpedig az, hogy annyit aludtam, amennyit csak bírtam, a szerveztem szinte kívánta az alvást. Mára tudományosan is bizonyított tény, hogy az alvás gyógyít és az immunrendszert is erősíti. Esténként inhaláltam a Diapulmon cseppekkel 10-15 percet egy fürdőlepedő alatt gubbasztva. Majd jógalégzéseket (pranayama) gyakoroltam, mivel erősítik a légzőizmokat és tisztítják a tüdőt is. A tüdőbetegek számára javasolt a légzőizom torna, egy barátom pedig cikket és videót is küldött erről a témáról.

A torkom nem fájt, de lepedékes volt így elalvás előtt meleg sós vízzel gargarizáltam azért, hogy a garat szöveteit megtisztítsam a kórokozóktól. Jógázni nem tudtam, mert betegen nem ajánlott, így a testmozgás az elmúlt hetekben sajnos kimaradt a mindennapjaimból.

A gyógyszerek és a fenti gyakorlatok mellett nagyon sokat imádkoztam a Teremtőhöz és a Megváltóhoz is. Amikor csak tehettem a gyógyulásomért könyörögtem az Égi hatalmasságokhoz. El kellett fogadnom azt, hogy nem kontrollálhatom az életem összes eseményét. Közben szép lassan rájöttem arra is, hogy kontroll mániás vagyok. Azt is be kellett látnom, hogy a jelenlegi történések kívül esnek a hatókörömön és nincs ráhatásom a körülményeimre. Vagyis nem én döntöm el, hogy meddig maradok otthon, hanem a Sors. A Sors pedig egy nálam sokkal hatalmasabb erő, érdemes fejet hajtani előtte, mert mindenképpen Ő lesz a nyertes, nem pedig én.

A karatén első napjaiban szembenéztem a saját félelmeimmel és nem tetszett, amit a lelkemben és a tudatomban láttam. Szorongtam attól, hogy kijutok-e valaha a saját magam teremtette mély pokolból. Mivel a szorongásom nem igazán csökkent így március 27-én reggel írtam egy levelet a családállítómnak.  Őszintén elé tártam azt, hogy nincs kedvem élni, mert semmi értelmét nem látom a folytonos küzdésnek. Aggódtam az anyagi helyzetem miatt, mert fizetni kell az albérletet, sokba kerültek a gyógyszereim, a teáim, és folyton azt gondoltam, hogyha a következő hónapot is a négy fal között fogom tölteni akkor tutifix, hogy megbolondulok. Sokszor elsírtam magam, mert nem értettem, hogy miért történik velem ez az egész. (Mivel érdemeltem ki ezt a helyzetet?) Elveszítettem a jövőképemet. Életemben először nem tudtam, hogy merre fogok tovább menni, ha túl leszek ezen az egészen, gyűlöltem a világot és benne minden embert, aki nem veszi komolyan ezt a megbetegedést. Elhagyatottnak éreztem magam, pedig volt, aki bevásárolt nekem és szeretettel gondoskodott rólam.

A családállítóm néhány órán belüli válaszában kifejtette, hogy ez a mostani történés az életemben nem része az egyéni sorsomnak. Ez most a kollektív sors megélésének az időszaka, hiszen a vírushelyzet valamilyen formában mindenkit érint a bolygón. Elmondta azt is, hogy ne akarjam mindig megfejteni az élet értelmét, mert maga a Létezés és a Tapasztalás értékes mindegy, hogy az negatív vagy pozitív, hiszen minden csupán egyéni nézőpont kérdése. Szelíden kifejtette, hogy valójában a tehetetlenség miatt érzem rosszul magam, mert a helyzetemen nem tudok változtatni...Szerinte nyugodtan utálhatom a világot és a felelőtlen embereket, de nem megyek a haragommal semmire sem... Levelét végül azzal zárta, hogy idézem: "Lesznek még szép napjaid, most kicsit beborult az ég, de nem tart örökké! Kitartás! Sokan szeretünk, gondolj erre!"

Igaza lett, én pedig szép lassan elkezdtem másképp látni a dolgokat, de erről majd a következő részben...

Képek forrása:

1. kép: index.hu

2.kép: szentendre.hu

3 kép: unipatika.hu

4 kép:777.hu