Az elmúlt napokban kiléptem a saját komfortzónámból. Találtam egy szuper lakást és úgy döntöttem, hogy ismét elköltözöm. Emlékeztek, hogy 2012. január másodikán költöztem fel a fővárosba? Először egy kissé hideg és dohos garázsban laktam. Majd 2012. novemberétől egészen mostanáig egy lakrészt béreltem, amiben nem volt konyha, de külön bejárata volt saját akadálymentes fürdőszobával. Akár egy igazi HOTELben, csak a komornyik meg a szobalány hiányzott...

Majd 2015. január elsejétől hírtelen jelentős mértékben megemelték a bérletidíjamat és tovább már nem szerettem itt lakni. Elkezdett hiányozni a saját konyha mivel gyakran eszembe jutott, hogy milyen jókat is főzhetnék magamnak és a barátaimnak, de ezt külön konyha és saját felszerelés (tűzhely, lábos) nélkül nehéz kivitelezni.

A mosógépet pedig akkor tanulod meg igazán értékelni, amikor többen használtok egyet és TE mindig abban a pillanatban mész le az első emeletről a szennyeseddel a mosókonyhába, amikor épp nincs egy szabad gép sem. Szombaton tehát két válaztásod van:

I.- reggel korán felkelsz úgy 6 óra tájban és felébreszted azt, aki a mosókonyha fölött lakik (jelen esetben a Timit),

II.- Lusta vagy és ágyban maradsz, de így amíg kint süt a nap te otthon dekkolsz egy szabad Waschmaschinére várva...

A költözés macerás folyamat! Pláne egy olyan embernek, aki nem tud normálisan menni és hamarabb elfárad az átlag embereknél - jut eszembe még mindig járok ám jógázni.

A pakolásnál sokmindent lassabban kell csinálnod és közben pedig egy kicsit túlaggódod az egészet  és tudod, hogy a szokásosnál is több segítséget kell majd kérned a környezetedtől. Dehát erre valók a barátok nem? (Köszönöm Nekik, meg az Apuéknak!) Az egyik kijön velem az IKEA-ba és segít választani a könnyen kezelhető tárgyak közül, mert különben megbolondulnék az árubőségtől. A másik elköltöztet, a harmadik meg paplant cipel, az apu meg szerel, az anyu meg sütit akar sütni...Én meg legszivesebben néha ordítanék, mert jó lenne egykis nyugalom és rend...

Bevallom, hogy nagyon nehezen kérek segítséget Bárkitől is... Ez az én kis komplexusom... Ezt senki nem érti igazán a barátaim közül, én magam sem értem valójában... De ez van, ezt még meg kell tanulnom kezelni és úgy érzem, hogy 38 évesen sem késtem le erről, hiszen a jó pap is holtig tanul...

Különben is csak 2,5 hét van hátra és megélem a beköltözést akár egy villalakó! (Nem ezt, nem közvetíti az RTL Klub és nem leszek VV Máté sem!) Pedig milyen szuper celebritás lehetnék... :) Dehát ugye a celeb a nevéből él értékek közvetítése és valós munka nélkül, én pedig sokat küzdöttem és tanultam azért, hogy most ott legyek, ahol épp tartok az életemben és azt hiszem jól van ez így...Viszont a következő célom egy saját ingatlan lesz :) Meg ugye a jogsi és egy fekete Peugeot 206-os cc, Pioneer autóhifivel, aztán szólat a RebelHeart...

Ha az életemben visszafelé nézek nem elvesztegetett időt látok, hanem egy érési folyamatot. Ismerem magam és tudom, hogy nem mindig a kitaposott úton jártam. Volt, hogy provokáltam az embereket (IMÁDTAM/IMÁDOM) vagy  akárcsak Dante az Isteni Színjátékban én is a saját sötét erdőmben botorkáltam és féltem a rám leselkedő árnyaktól, de mára keresztülutaztam a sötétségen és minden lelkiválságomat túléltem :) Egyesek szerint nagy túlélő vagyok (ugye Gabi?)!

Most már tudom, hogy a Teremtő szeretete néha kemény, kegyes, hosszútűrő meg vicces is... De ha arra mész, amerre a szíved és a megérzéseid vezetnek idővel rájössz, hogy minden úgy jó ahogy van. (VAGYIS KÖLTÖZNÖM KELL NINCS MESE!)

Most meg azon morfondírozok, hogy azért vennem kell majd néhány üveg száraz pezsgőt és bort a lakásavatómra. Meg úgylátszik, hogy a RebelHeart témáról sem tudok még leakadni...Ez egy újabb dependencia :)

Mellesleg a kép címe: Dante számüzetésben (Ismertlen festő műve). Nekem tetszik. Dante olvas és mereng... Vajon mit olvas és miről mereng? Ez egy újabb fontos kérdés... Dehát Dante mégiscsak egy meg nem értett zseni volt hagy merengjen, én pedig megyek pakolni...