Balatonfűzfőn lassabban telnek a napok, mint Budapesten. Reggel én is ráérősen elbicikliztem reggeliért a közeli kisboltba. (Nem bírtam megállni és vettem egy hatalmas tábla Milka csokit, 500 pénzért.) Hazafelé menet találkoztam a Boriska nénivel. Éppen a vasárnapi misére igyekezett a gyártelepi templomba. Boriska néni egy csinos kék-fehér virágos nyári ruhát viselt fehér szandállal, leheletnyi rúzzsal, ahogyan a korához illik...

Időközben persze kinyomozták nekem (Köszi Kriszta!), hogy Boriska néni már betöltötte a 73. életévét. Szokás szerint beszédbe elegyedtünk egymással. Valakitől megtudta, hogy a múltkor írtam róla a blogomba, mert megköszönte. Cuki volt. :) Mondtam, hogy nehezen hiszem el, hogy már 73 évesnek teccik :) lenni, mert ahogy látom aktív és tartalmas életet teccik :) élni.

Bizony a kert, a főzés az unokáknak, a virágok, a palánta árulás a veszprémi csarnokban, mind-mind rengeteg tennivalóval jár bizonygatta Boriska néni.

És, hogy ebből mi a tanulság? Az, hogy  70 esztendő elmúltával is lehet aktív életet élni és nem szükséges beletörődni az öregedésbe és elhagyni magát az embernek. Minden életkornak megvannak a maga feladatai és leckéi, amiket el kell sajátítani. Az öregedést is lehet művészien csinálni, békében és harmóniában megélni a reggeleket és az estéket a szeretteink körében.

Akit ez a téma bővebben érdekel, annak őszintén ajánlom az Öregedés Művészete című könyvet Ram Dass-tól. Most indulok lassan(!) a strandra, mert a Boriska néni is kérdezte reggel, hogy miért nem megyek le a partra ebben a szikrázó napsütésben. Magam sem értem, hogy miért ülök még itthon az 1000 fokos lakásban...(Ja, várom a Csillát, mert megyünk Budatavára!)