Mi lett volna ha...

Úgy látszik 2012. a változások éve. Néha úgy érzem magam, mint ,aki kívülről szemléli a saját életét és próbálja feldolgozni a filmjében történt eseményeket. Azt olvastam valahol, hogy ebben az esztendőben fokozottabban éljük meg a lelki mélységeket és magasságokat. Tapasztalataim szerint  - az év eddigi részét figyelve -  ez bizony igaz lehet.

Épp munkahelyet váltok és az utóbbi két hétben rengeteg feladatom akadt ezzel kapcsolatban. Közönség kapcsolatok/PR területre hívtak dolgozni. Miután sikerrel megfeleltem az interjún és az írásbelivizsgán, fel kellett mondanom az alapítványnál. Kemény szituáció volt, azelőtt sohasem csináltam még ilyet.

Azon kezdtem el gondolkodni, hogy mi lett volna belőlem ha - mondjuk - nem abba a gimnáziumba járok, ahol érettségiztem vagy épp nem azokat a szakmákat választom magamnak, amik mellé végül letettem a voksomat.  (Bár most megint szeretnék tanulni rendezvényszervezést és protokollt is.) Mi lett volna ha a húszas éveimben nem ismerek meg számos olyan embert, akik végül inspiráltak engem. A velük való beszélgetések formálták/alakították a világképemet.

Az ember személyisége nagyjából 30 éves korára válik egésszé és tartja meg a jövőre nézve az addig megismert vonásait. Persze ezután is voltak és jelenleg is vannak fontos emberek/barátok az életemben, de ők már egy határozottabb, érettebb "Mátéval" találkoznak.

Van azonban valami, amit remélhetőleg soha nem fogok elveszíteni, ez pedig a gyermeki énem egy  aprócska darabja. Bízom benne, hogy sikerül megőriznem belőle valamennyit a hátralévő életemben.

Bevallom, sokszor még most sem tartom egészen felnőttnek magam. Ha a tükörbe nézek egy kisfiút látok, aki tágra nyílt szemekkel figyeli a körülötte lévő világot. Látja a káoszt, a környezetszennyezést, a gyűlöletet, a haragot ,az éhezést, a betegséget, a nyomort. A szenvedést nem tudja elfogadni az énemnek egyik része sem.

Közben este lett és egy régi - gyanúsan megrendezett - dokumentumfilmet nézek Madonnáról és a táncosairól. Lám - lám már a 90'-es évek elején is előadó volt, de nem a szó valódi értelmében... Azóta "meg ugye" miből lesz a cserebogár? Egy közepes énekhang, kitűnő táncos múlttal némi stílusérzékkel és vulgaritással fűszerezve. Mindig a határokon a kardok élén egyensúlyozva. A show mára sokkal érettebb lett és üzenetet is hordoz.

Madonna egész karrierje során folyamatosan küzd a kirekesztés és a hátrányos megkülönböztetés ellen, már ami a melegekre a romákra a zsidókra a feketékre vagy bármely más kisebbségre vonatkozik. Megkomolyodott és igazi előadóművésszé vált. (Szerintem.)

Vajon én megtaláltam a helyem a világban?  - Kérdezem magamtól ezzel a rövid kitérővel párhuzamosan. A válaszom: Igen. Már tudom miben vagyok igazán jó és átütő. Ez pedig nem más, mint a kapcsolatépítés. Harmincöt éves koromra elértem azt, hogy elhiszem és bátran megélem a saját hitemet, tudatosan alakítom az egyéniségemet.  Tudom, hogy  erősnek ès szuggesztívnek kell lennem, miközben megőrzöm a szociális érzékenységemet, a kedvességemet és az igazságérzetemet.

Folyamatosan ki kell tartanom a hullám tetején, akár a szörfösnek, aki megküzd vele és meglovagolja. Én nem a vízzel, hanem az élettel "küzdök" meg. Azt szeretném  bebizonyítani a világnak, hogy az is lehet nyertes, aki látszólag  hátrányt szenved. Vagyis a "mi lett volna ha" kérdésre a válasz  egyszerűen az, hogy minden a legnagyobb rendben van bennem és körülöttem.  Legalább is  ebben a pillanatban  úgy érzem. :)

2017. június 29., megjegyzés: A váltzások java még hátra van ez csak egy pillanatnyi nyugvópont volt az életemben, aztán szépen lassan felfordult az egész világom...