Idén tavasszal sajnos nem láttam az újraéledő természetet, vagy azért mert épp kezet mostam, vagy mert épp egy patikában maszkot vásároltam. A március legjelentősebb eseménye az volt, amikor péntek 13-án átvettem életem első autója slusszkulcsait. Egy kék sportos jellegű háromajtós Opel Astra lett a kiválasztott, GTC vagyis Gran Turismo Compact kódnévvel. Állítólag azért lett Compact az elnevezése, hogy az utasok ne ijedjenek meg a szűkebb kasznis kupé változattól. (Forrás: vezess.hu)

Nem tudok mást mondani - némi elfogultság bejelentése mellett - minthogy : imádom. Eredetileg egy Toyota Priust szerettem volna magamévá tenni, de az általam kiválasztott kereskedésben sosem volt olyan autó, amit elbírt volna a pénztárcám, a telefont sem igazán akarták felvenni és az e-mailjeimre azóta is várom a válaszukat...Mostmár mindegy mert az események végül a lehető legjobb csillagzat alatt szülték meg a láthatóan tökéletes végeredményt.

Rájöttem arra, hogy ezt az autót a Gondviselés választotta nekem és higgyétek el, jobban tudta a Jóisten, hogy mire van szükségem, mint én saját magam. A háromajtós modell azért is jó választás, mert egy mozgáskorlátozott embernek ezzel jóval könnyebb a kocsiba be és kiszállás. (Hátul is elég nagy a lábtér az esetleges utasoknak, leellenőriztem.) Az 1,4-es motor pedig bőven megfelel egy kezdő vezető számára a maga 90 lóerejével, különben sem kell Fittipaldiskodni az utakon mert még a végén belefutok egy sebességmérésbe vagy egy rosszul felmért előzésbe. (Előzni csak akkor fogok ha már kellő rutint szereztem, addig maximum marad a kikerülés.) Úgyesett, hogy a Gondviselés szeliden irányította az autóvásárlásom minden mozzanatát, de erre csak jóval később jöttem rá,  amikor végül fejben összeraktam az eseményeket.

Január végén találtam az autót a használtautó.hu-n és azonnal beleszerettem a formájába és szinébe egyszerre. Egy hétig minden nap nézegettem a képeit és addig csodáltam a xenon lámpákat meg a csillogó lökhárítót, míg végül cselekvésre szántam el magam. Első lépésként felhívtam az oktatómat és megkérdeztem tőle, hogy mi fán terem a szekvenciális automata váltó és tudom-e kezelni egyáltalán? Anatol válasza egyértelműen pozitív volt "miért talált valami jóságot?" - kérdezte. Aznap délelőtt azt a feladatot kaptam tőle, hogy nyomozzam ki hol található az autó - mivel ez egyáltalán nem derült ki a feladott hirdetésből.  A kezelhető és egyszerűbb szerkezetű automata váltó volt az első egyértelmű jelzés a Gondviselés részéről, hogy jó nyomon indulok el.

Azon a februári kedden némi türelmetlenkedés és sokadik telefonhívás után kiderült, hogy az autó nem nyolczáz-tizenhárom kilóméterre van Budapesttől, hanem a közelben Dunakeszin. Dunakeszi igazán nagy királyság - gondoltam, mert a közelsége mellett az oktatóm is ott él, tehát könnyen el tud velem jönni autónézőbe.(Dunakeszi volt a második  világos jelzés a Sorstól.) 

Február 8-án szombaton reggel kissé álmosan szálltam fel a Vác felé tartó kék-sárga zónázó vonatra a Nyugati pályaudvaron. Azt is megéreztem legbelül, hogy mostanában ez lesz az egyik utolsó vonatozásom. Ahogy Dunakeszi-Gyártelep felé közeledtünk az álmosságom lassan tovatűnt, és helyébe lépett az izgatottság hol jó, hol rossz érzése. Ahogy Carrie mondaná a Szex és New Yorkból: eljött az a bizonyos "zazazumm" vagyis az a pillanat, amikor pillangók repkednek a gyomrodban és kissé szédülsz a meghatottságtól...Az én esetemben ez azért találó kifejezés mert tudtam, hogy olyan dologra készülök, amit az eddigi 43 évemben egyáltalán nem csináltam még vagyis perceken belül el fogom veszíteni az autószüzességemet. (Az izgatottságom volt a harmadik jelzés.)

Reggel kilenc óra környékén Dunakszi-Gyártelep megállóban találkoztam Anatollal és elgurultunk a közeli Zrinyi utcába, ahol a bekanyarodást követően rögtön kiszúrtam a kissé poros, de még így is metálfényben játszó Astrát és éreztem, hogy mégjobban megugrik a pulzusszámom. Olyan izgatott lettem, mint egy kisgyerek amikor megkapja élete első hőn áhított LEGO-ját karácsonyra a Jézuskától.

Amikor kiszálltunk az autóból éreztem, hogy lassan elveszítem a lábam alol a talajt. (Nyugi nem estem el, csak egy másfajta tudatállapotba kerültem.) Tudtam, hogy mostantól minden megváltozik majd. Rövid bemutatkozás után Bianka megmutatta a leendő táltosparipám minden részletét, benéztünk a motorháztető alá, felnyitottuk a csomagtartót, megvizsgáltuk a gumikat és végül helyet foglalhattam a vezetőülésben is. Mámorító érzés volt olyan, amit sosem fogok elfelejteni. :)

Úgy éreztem magam mintha egy hosszú és fárasztó utazásról értem volna haza egy transzatlanti repülőút után és a végén jólesően elnyújtóztam volna a fürdőkádamban. Itt persze nem volt JET LAG, inkább csak a pillangók, amik továbbra is szüntelenül szálldostak a hasamban. Nem voltam éhes, nem voltam szomjas, nem éreztem fáradtságot sem, csak izgatott voltam, akár az a bizonyos LEGOzós kisgyerek...Miután beállítottam az ülést és az elektromos tükröket, Anatol elmagyarázta a váltó működését, majd behuppant mellém az anyósülésre, és a tőle megszokott hanglejtéssel azt mondta: akkor induljunk Máté! (Olyan határozott volt, mint Picard kapitány A Star Terkben, ahogy az űr legvégső határai felé navigálja az Entreprise űrhajót.) Arra emlékszem, hogy a jobbkezes utcákban a tárcsafékes autót elsőre nagyon könnyű volt lefékezni és kormányozni is. Jóval kezelhetőbbnek tűnt a kék Astra, mint a jó öreg cammogós Nubira, amin vezetni tanultam. (De azért neki is hálás vagyok ám a szolgálataiért.)

Beleszerettem és tudtam, hogy megtaláltam az első autómat. Teljesen biztos voltam magamban, a választásomban és a megérzéseimben egyaránt. (Ez volt a negyedik jelzés a Teremtőtől.)

Miután lefoglaltóztuk az Opelt búcsúzóul csak annyit kérdeztünk Biankától, hogy legyen kedves mondja már meg nekünk, eddig hányan érdeklődtek az autó iránt? A fiatal lány halkan csak annyit mondott nekünk, hogy mi vagyunk az egyetlen lehetséges vevő jelöltek. Ekkor azt hittem, hogy rögvest elájulok úgy véltem, hogy a fránya pillangók miatt hirtelenjében még a hallásom is elromlott. Ezután az volt az első gondolatom, hogy ezt az autót tényleg nekem tartogatta a Jóisten, pontosabban eldugta mások elöl, hogy megtalálhassam az én kék gyémántomat. (Isten néha igen vicces kedvében van, bizony szereti nézni ahogy örömükben csodálkoznak a teremtményei.)

Máig emlékszem arra a fáradtságra, amit akkor éreztem, amikor Anatol kitett Káposztásmegyeren a 14-es villamos végállomásánál. Miután lassan felmásztam az öreg Csehszlovák Tátra hátsó kocsijába a kimerültségtől elsírtam magam, ezzel végre megszabadulhattam a pillangók okozta feszültségtől, ami eluralkodott a görcsben álló végtagjaimon. Néhány perccel később sikerült összeszednem magam annyira, hogy felhívjam a szüleimet és a my best friend-emet azért, hogy elujságoljam nekik a jóhírt : megvan az autóm! Lám-lám ugyanazt a kérdést tette fel anya és Edit is egymás után: Te most sírsz? Igen őszintén bevallom Nektek, hogy örömömben megint sírni kezdtem, de ekkor már az sem érdekelt, hogy a Lehel tér kissé poros, reggeli forgatagában ki látja vagy hallja ezt egyáltalán...(Természetesen nem volt nálam napszemüveg, úgyhogy no comment, amögött ugyanis kiváncsi tekintetek nélkül sírhat az ember fia. Tanulság: felkészültnek kell lenni minden esetre.)

Shogy miért maradt el a tavasz, mert közbeszólt a COVID-19 vagyis az a megáltalkodott koronavírus...Hogy miért tette ezt? Talán azért, hogy rájöjjön végre az emberiség arra, hogy a Gondviselés tényleg létezik, csak jól kell értelmezni az egyes életeseményeket. Amikor márciusban végül elhoztuk a kocsit  - Blanka segítségével - azt terveztem, hogy veszek még néhány saját kocsis vezetés órát Anatoltól és a már előre begyakorolt útvonalon hazadöcögök a szüleimhez.  (Az átvétel után azonnal teletankoltam az autót a közeli MOL kúton és vettem hozzá egy éves autópálya matricát is.) Boldoggá tett a tudat hogy nem kell többé vonatra szállnom, van saját légkondim, senkinek nem kell értem jönnie a vasútállomásra és olyan emberekkel sem kell együtt utaznom, akiket önszántamból sosem választanék utastársnak a neveletlenségük miatt. La dolce vita...és tényleg édes volt maga a gondolat. :)

Azóta mindösszesen 430 kilómétert vezettem. Néha egyedül, máskor a barátaimmal vagy a kollégáimmal, amikor hazavittem őket. Voltam Zsámbékon, Sashalmon, Zuglóban, Gödöllőn a Kastélyparkban és párszor bejártam vele dolgozni is. Rosszabb otthon töltött napokon eszembe jutott, hogy mi lett volna ha nem tanulok meg vezetni és nem vágok bele ebbe a kalandba. Abba, ami összességében nagyobb, drágább és jóval nehezebb volt, mint a jóga megtapasztalása, mivel szó szerint felülírta a koordinációról, a szabad mozgásról és a személyes valóságról alkotott elképzeléseimet. A választ sosem fogom megtudni, mert az a negatív idővonal szerencsére mára elhalványodott a dimenziók útvesztőjében. Mondanom sem kell, hogy a Jóisten persze tovább dolgozott, hiszen az autóhoz garázs is dukál így végül ez a probléma is megoldódott, hála a munkahelyem segítőkészségének.

Ez a tavasz más volt, mint az eddigi 43... Mert lehet, hogy nem vezettem annyit, mint amennyit szerettem volna, de végül tökéletesen elrendeződtek a dolgok. A fókuszt kívülről befelé irányítottam és hálát éreztem az itthon töltött napokért a mantrázásokért és a rengeteg jógagyakorlásért. Végig csináltam a hamvazószerdától Húsvétig tartó 40 napos böjtöt, lemondtam a húsról és az alkoholról is. Egyedül ünnepeltem a Feltámadást miközben rájöttem arra, hogy sokkal többet kibírok, mint amit eddig sejtettem magamról meg a bennem lévő Erőről. Az albérletben töltött hetekben egyértelműen közelebb kerültem a Teremtőhöz. Sokat imádkoztam, voltam fent és voltam lent, rengeteget lifteztem az egyes hangulatok és tudatállapotok között. De a legfontosabb, hogy Isten kegyelméből még mindig itt vagyok egészségesen és ha egyszer vége lesz ennek az egésznek, akkor újabb kaladok várnak rám.

Utóirat: Ezt a történetet azért írtam le Nektek, hogy a legnehezebb órákban se felejtsétek el: a Gondviselés még akkor is létezik, ha nem elég erős a hitünk és kételkedünk benne. A Jóstenen kívül hálás vagyok a családállítómnak, aki azt mondta: "Vezetni fogsz, ez benne van a sorsodban." Én ezt nem akartam elhinni, de azóta eltelt 3 év és láss csodát minden megváltozott.

A kocsi adatlapja: https.//katalogus.hasznalatauto.hu/opel/opel_astra_1.4_gtc_111_years_easytronic-24389

Képek forrása:

1- S70 : Wikipédia

2-Repülőgép: Index/AFP

3-Tátra villamos (14-es): Wikipédia