Számadás 2017

December 31-e van, nemrég ébredtem fel. A laptopom előtt ülve az a kérdés foglalkoztatott, hogy milyen volt a 2017-es évem? Hogyan éreztem magam a bőrömben az utazásom során?

2017 legfontosabb feladata a tanulás volt. Márciusban elkezdtem az Ayurvédikus Jógaterapeuta képzést a Sarasvatiban és december elején volt az utolsó konzultációm. A tanfolyamon és a jógatáborban sok új embert ismertem meg és volt olyan is, akivel maradandó, napi szintű baráti jellegű kapcsolatot sikerült kialakítanom - ugye Zita? :-)

Lelkileg és fizikailag egyaránt tovább fejlődtem a napi jógagyakorlások alkalmával. Azt gondolom, hogy a több, mint három éve tartó folyamat lassan-lassan mindenki számára látható formát ölt nem is olyan sokára. Bea a jógatanárom továbbra is szeretettel kísér az Utamon és a köztünk lévő kapcsolat egyre mélyebbé és őszintébbé válik.

Az év másik legfontosabb feladata az volt, hogy a fizikai testem mellett a Lelkemmel és annak gyógyításával is foglalkozzak. Még mindig szeretnék rendet tenni magamban és a környezetemben egyaránt. A rendszeres családállítások által - Hála Gabinak - sokkal jobban megértettem az életem eddigi történéseit, ezért az év végén bátran ki tudom jelenteni azt, hogy az elmúlt 41 évben minden úgy történt, ahogyan történnie kellett. Látom, hogy tovább folytatom a megkezdett Utamat és mára letisztultak a végső céljaim is.

Sokan persze még mindig nem értik egészen pontosan ezt a hírtelen szemléletváltást de szívből remélem, hogy el tudják fogadni, hiszen testi és lelki értelemben jobban érzem magam, mint 30 éves koromban. Novemberben ortopéd sebésznél is jártam, aki egyértelműen tudatosította bennem, hogy életem végéig jógáznom kell és azt is elmondta, hogy látja azt, hogy foglalkozom a testemmel, ezért műtéti beavatkozásra jelenleg nincs szükség. (Ez egy fontos visszaigazolás volt a számomra. Hiszem és vállalom, hogy jó úton haladok.)

A jóga mellett az elmúlt két hónapban gyógymasszázsra és gyógytornára is jártam. Örülök annak, hogy megtanultam az SMR henger használatát, mert ezzel tovább tudom lazítani a fájó, feszes izmaimat.

2017 arra is jó időszak volt, hogy új terveket kovácsoljak magamnak. Az elmúlt években rengeteg jegyzetet és fotót készítettem a tapasztalataimról, remélem lesz hozzá elég erőm és időm, hogy ezeket végre egy könyv formájában összegezhessem. Voltam orvosnál a jogosítvány ügyében, és jövőre elkezdhetem a kresz tanulást. (Simán vezethetek autómataváltós gépkocsit, Istennek Hála nincs szükség különösebb átalakításokra.) Azt is biztosan tudom, hogy a jógában szeretnék még tovább tanulni, ezért februárban újabb terápiás képzésre szeretnék jelentkezni.

De nem csak komoly dolgokkal töltöttem az elmúlt évemet. Amikor lehetősegem volt rá, a barátaimmal színházba jártam és láttam a Lóvá tett lovagokat, a Csárdáskirálynőt, a Pál utcai fiúkat, vagy a Családi játszmákat is. Voltam egy-két jó buliba is, mert nem jógázhatok örökké. Néha nekem is szükségem van arra, hogy kikapcsolódjak azokkal, akiket szeretek. Csendben megjegyzem azt is, hogy még mindig ugyanúgy szeretem a pálinkát, a száraz pezsgőt, a szivart és a finom ételeket is, de mértékkel. Nyáron megint jártam Erdélyben, láttam az Ezeréves határt és Sepsiszentgyörgy utcáin sétáltam. (Köszi a fuvart Csabi, még mindig jól vezetsz.)

Ugyanúgy szeretek biciklizni és a Balatonra járni, mint eddig. Némi bizonytalankodás után sikerrel rávettem magam arra, hogy a szabadban gyakoroljak. Ez nagyon jó érzés volt, hiszen közelebb kerültem a Természethez, ezért bizony alig várom a tavaszt.

Hogy milyen volt a 2017-es évem? Mozgalmas, tapasztalásokban, tanulásban és felismerésekben gazdag. Hálás vagyok az Isteni Gondviselésért, mert napi szinten megtapasztalhattam a Kegyelem állapotát. A szívemben azt érzem, hogy a 2018-as évem még eseménydúsabb lesz. Meglátjuk, ahogyan mondani szokás: "nyugtával dícsérd a napot".

Ezzel a bejegyzéssel szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki formált és támogatott engem az elmúlt 365 napban.

Most megyek jógázni, aztán tanulok egy kicsit a terapeuta vizsgámra, 5 óra után pedig készülődnöm kell, mert szilveszteri buliba megyek Ibolyával és Nórával a rég nem látott barátaimmal. (Már nagyon várom az estét.) Őszintén kívánom Nektek, hogy 2018-ban váljon valóra minden álmotok. Legyetek Áldottak és Egészségesek, Éljetek Bőségben és Boldogságban. Namaste. :-)

szerencsemalac_2017.jpg